Csedő Attila - Székelyszentlélek
Székelyszentlélek a Felső-Nyikómente egyik legrégibb települése, Székelyudvarhelytől 10 km-re északnyugatra fekszik, a Fehér-Nyikó nevű patak felső folyásánál
Székelyudvarhely irányából érkezve a Baknya-tetőn egy nagy kereszt vonja magára a figyelmet. Érdemes itt megállni, mert csodálatos látvány tárul elénk.
A 13 A jelzésű műút elhalad a Gordon-hegyről elnevezett tejfeldolgozó üzem mellett, mely a környékről begyűjtött tejet dolgozza fel.
Római katolikus temploma a belterület déli szegletén, a Szentegyház mezején, a 13A műút jobb oldalán emelkedik. A hagyomány azt tartja, hogy egyik évben, pünkösd ünnepén hó esett arra a helyre, ahol ma a katolikus templom van. Mivel a hó a tisztaság szimbóluma, a templom a Szent Lélek tiszteletére épült fel. Székelyszentlélek anyaegyháza volt Farkaslakának, Malomfalvának és Bogárfalvának.
A Székelyszentléleki tájház:13A DN és a 13C DN országos út kereszteződésénél, a római katolikus templom előtt található.
A Múzeumház bejáratánál levő, egysoros, indadíszítésű székely kapu az 1848. július 22. keltezést viseli,. László Ferenc malomfalvi gazda állíttatta.
A székely ház az 1850-es évekből származik. A háromosztatú ház nagyházból (szoba), kicsiházból (tisztaszoba), valamint kamrából és deszkázott ereszből áll.
A ház egy közrendű székely gazdaságra jellemző kétszobás hajlék. A berendezési tárgyak, a bútorzat a hagyomány „szerinti” helyükön találhatók.
A kapu mellett állítottak kopjafát az 1848-as szabadságharc emlékére
A középkori építésű, többször átépített templomot Orbán Balázs a 13. század végére datálta.
A falu a nevét a temploma után kapta, amely a Szentlélek Isten tiszteletére épült és van felszentelve.
A plebánia épülete.
1333-ban a pápai tizedjegyzék de Spiritu Sancto néven hozza, amikor papja, Jakab 3 banálist fizet, 1334-ben 4 banálist. Ekkor már plébániatemploma van, amelynek építési idejét egy századdal előbbre teszik, Faragott székelykapu a plebánia bejáratánál.
Századunkban a galambbúgos nagykapu Erdélyben a székelység egyik, az identitásuk megtartását a külvilág felé közvetítő jelképe lett.
Magyari Lajos Kapuállítók című versében ezt írja:
"Nap gyúl ki rajtam, csillagok,
tündökölni, húnyni, szólni –
mert én marasztom az elmenőt,
vigyázom nagyon a megjövőt.
Nyárra ősz, tél hull az őszre ...
Áldás a béjövőre, béke a kimenőre".
| 22 február 2012 | ||||
![]() |
EUR | 4.3602 | ||
![]() |
USD | 3.2954 | ||
![]() |
HUF | 1.5138 | ||
Sürgősségi: 112
Mentőszolgálat: 0266-216.100
Tűzoltóság: 0266-218.450
Rendőrség:(0266)211.125
Fogyasztóvédelem: 0800.080.999
Autóbusz-állomás: 212.034
Taxi(Szatee): 0745.58.56.35
Non-Stop Taxi: 0744-21.31.21
Taxi 24: 0744-24.24.24
Aqua Nova Hargita: 0266-216.028
Electrica villamosművek: 0266-218.416 (hibabejelentés)
E-ON Gáz: 0266-217.166, 0266-213.204 (hibabejelentés)
Közpénzügyi hivatal: 0266-217558, 0266-218362
Orange ügyfélszolgálat
Előfizetéses ügyfelek: 411 vagy 021.203.30.30
Feltöltőkártyás: 444 vagy 021.203.3033
Magyar nyelvű ügyfélszolgálat: 474
Vodafone ügyfélszolgálat
Általános telefonszám: *222 vagy 0372-022.222
Sürgősségi esetek (SIM letiltása, PUK kód lekérése): *228
Magyar nyelvű ügyfélszolgálat: *277
Romtelecom ügyfélszolgálat: 118.932 (Romtelecom, Orange, Vodafone, Cosmote és RCS&RDS hálózatokból hívható, kérésre magyarul beszélő ügyfélszolgálatost kapcsolnak)
NextGen ügyfélszolgálat
Technikai problémák: 0366 564 400
Kereskedelmi információk: 08008 63984
UPC ügyfélszolgálat: 031-1000.872