Idén, június 11-én, szombaton kerül sor a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek mottója: „Mária által Jézushoz!”
Bővebben...
Az idén június. 25-26. között második alkalommal kerül megrendezésre a Székelyudvarhely melletti Fenyéden a Székely Pajzs Napok rendezvénysorozat - tájékoztatott Waum Péter Máriusz az egyesület elnöke. Mint a közleményből kiderül „Tavaly ráébredtünk arra, hogy nagyon sok a tennivaló, az eddig fel nem vállalt ill. el nem végzett feladat. Ezért megfogadtuk, hogy nem kullogunk mások után, nem bólogatunk megmondó embereknek, hanem a saját, választott utunkat járjuk a székelység jelene és jövője érdekében. Nekünk kell megmutatnunk, hogy képesek vagyunk önerőből, saját belső forrásunkból merítve bemutatni Székelyföldnek, Erdélynek és az egész világnak, hogy milyen gazdag a székely kultúra világa. Tavalyhoz képest idén nagyobb hangsúlyt fektetünk a családias hangulatra, ezért több egész napos kulturális programon lehet részt venni. Elsősorban székelyföldi előadók lépnek fel, ezzel is példát mutatva más, magyarnak mondott fesztiválnak. Bő tára van a székely kultúrának, melyből együtt merítünk öntudatunk erősítésére. Jöjjenek el idén is szellemileg megerősödni!”
Bővebben...
Tavaly magyar nézők milliói követték figyelemmel a TV2 csatornán futó Megasztár tehetségkutató 5. kiadását. A döntőben 12 énekesnek szurkolhattunk, ám, ahogyan ez lenni szokott, csak egy vihette el a fődíjat és az Év Hangja címet. A tehetségkutató legkedveltebbjei között szerepelt Patai Annácska is, aki kedves gyerekhangjával számos szülő szívébe lophatta be magát. A Megasztár történelmének legfiatalabb döntőse mindössze 12 éves, a verseny számára a 8. helyezést hozta. Annak ellenére, hogy a versenyből kiesett, számos ajtó nyílt meg előtte. Nemrégiben musicalszínésznőként debütált Gergely Róbert Bőröndmese című darabjában, ahol egyenesen a főszerepet zsebelte be. „Nekem ez az életem! Imádok énekelni, táncolni és a színészkedés is nagyon tetszik" - mondta Annácska. A darab rendezője szerint Anna kitartását, profizmusát sok felnőtt megirigyelhetné.
Bővebben...
Habár a szóbeszéd arról folyt, hogy 2011-ben elköltözik a Félsziget fesztivál Marosvásárhelyről, a rendezvény Facebook-oldalán az ellenkezőjét erősítették meg: idén is lesz Félsziget Marosvásárhelyen, méghozzá valamikor augusztusban. Az tény, hogy még semmi sem biztos, ami a helyszínt és a fellépőket illeti, de a stáb jelenleg azon dolgozik, hogy véglegesítse a listát, amelyen a meghívottak nevei szerepelnek. Döntés születik arról is, hogy a 2011-es rendezvény marad-e a Maros partján, a Víkend telep mögötti területen, vagy átköltözik a Sziget és az Alsógát utcák közötti szakaszra. Mint ismeretes, a Víkend telep mögötti zóna korlátozná a résztvevők számát, legutóbb ugyanis közel 63 ezer félszigetezőt számlált a rendezvény, a szervezők pedig folyamatos létszámnövekedésre számítanak. A Félsziget-rajongók már megkezdték a „szavazást” a rendezvény hivatalos Facebook-oldalán, olyan értelemben, hogy bejegyzésekben nevezik meg azokat az együtteseket, akiket szívesen látnának és hallgatnának az idei Félszigeten. Az pedig már a szervező Sziget Management hatalmában áll, hogy összevállogassa az ajánlatokat, és eleget tegyen a rajongók kérésének.
Miniszteri rendelettel csütörtökön egy nappal meghosszabbították a húsvéti vakációt – tájékoztatott Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő. Elmondta, csütörtökön késő délután videokonferencián jelentették be a változást, amit azzal indokoltak, hogy a gyerekek a vakáció alatt tantárgyversenyekre jártak, így kevés volt a szabadidejük – valamint, hogy idén egybeesnek a húsvéti ünnepek a keresztény világban. Az új rendelkezés szerint az iskola nem kedden, hanem szerdán, április 27-én kezdődik.
|